Egy téli reggel

Kilépek a kertbe. A fagyos, havas-zúzmarás reggel úgy terül el előttem, mint egy téli mesekönyv kiterített borítója. A Hold még pöffeszkedik, uralja a bágyadt látóhatárt. A Nap még éppen csak ébredezik, nyújtózkodik, lomhán, a meleget kispórolva küldi első fénysugarait. A levegő kristálytiszta, lélegzetelállító a téli táj látványa, így aztán könnyedén megbocsájtok az ilyenkor szokásosnál hidegebbért. Kezemben napraforgóval teli műanyagvödörrel és élete fénykorát rég túlélt két szem almával a kerti madáretetők felé indulok. A Nap észreveszi, hogy a madarak etetésével foglalatoskodom és jótettre jótettként a fénysugaraiba több meleget csempész. A kerti hőmérőre pillantok, hideget jelez, persze lehet, hogy még alszik, és nem reagál a Nap melegedő fénysugaraira. Olyan csend van, hogy hallom a mindent beborító milliárdnyi hó, jég és zúzmaracsillag riadalmát, ők azonnal észlelik a melegedő napsugarakat, mert ez az életükbe kerül. A madarak a környező fagyos, havas-zúzmarás faágakon, bokrokon várják a napi betevőt. Nemzedékek óta ösztönösen tudják túlélhető a tél, mert amíg az Ember pillanata tart a Földön, addig számíthatnak rá… (Fotó: Németh György - Kerepes)

nemeth_gyorgy_kerepes.jpg