A résre nyitott ablakon át kezdett beszivárogni az ébredező város nyújtózkodásának zaja, amit csak lassan követett a redőny résein át beszűrődő fény. Két hete nincs munkám. Ez a sivár tény valahogy még nem ért el teljesen hozzám. Cserben hagy a vidámságom, ami a nehéz helyzetekben eddig mindig megtartott. A ráérősök lassúságával, nyugalmával ébredeztem, mintha szabadságon lennék.  Közben a mai nap lehetséges teendőin méláztam. A nap megtervezése nem volt könnyű. A szabadidő, a kötetlenség lehetősége a minden nyitott számomra gondolatokat erősítette az egyik pillanatban. Majd egy-két másodperc múlva a mi lesz velem félelme kerített hatalmába. Megérlelődött bennem felhívok néhány ismerőst, abból baj nem lehet. Talán tudnak valami állásról, ami a hirdetési oldalakra fel sem került. Vagy ha nem is tudnak segíteni, legalább lesajnálnak. Amikor a telefont a töltőre tettem semmi. Talán a töltő rossz, reménykedtem. A lakásban két-három töltő is lehet valahol. Keresgélés. Töltő egyelőre nincs, de az íróasztalfiók rejtekéből kezembe akadt sértetlen százdarabos névjegytömbre bukkantam. Révházi Péter mérnök-üzletkötő. Azt hittem már mindegyiket kidobtam. De se baj, a névjegyeket akkurátusan összetéptem, majd a konyhai szemetesbe a szemét különböző rétegei közé rendezgettem. Ki akarná össze ragasztgatni őket, de mégis, ennek ez a módja. Az összetépés, a kidobás, a selejtezés mellett a régi gondfoszlányok lezárása örömmel töltött el. A telefon töltő probléma is kisebbedett. Azon morfondíroztam, pocsék állás nélkül, de a munkahelyi problémahegyek hátra hagyása másokra légiesen könnyűvé és felszabadulttá tett. A következő percben meg az járt a fejemben, nem is volt rossz ez munka. Kezdő mérnökként évekig szellőző berendezésekkel úri nevén légtechnikai termékekkel foglalkozhattam. Tervezés, beszerzés értékesítés, ügyfélkapcsolatok négy év. Ki tudna nekem erről újat mondani. Amit ott lehetett, mindent megtanultam. És ha ez a munka nem is életem nagy dobása volt, a jó fizetés, némi kötetlenség és a cégautó magánhasználatra a kényelmes állóvíz csónakjában évekig elringatott. Aztán egyszer csak az emberek nem akartak annyit szellőztetni. A cég lassan összébb húzódzkodott és kölcsönös megegyezéssel elbocsájtottak. Most itt vagyok a harmincadik születésnapom előtt néhány hónappal az állásnélküliség ismeretlen tájain. A munkahely keresés kezdeti lelkesedésén túl, és az igazán komolytalan álláskínálat szomorú valóságával összezárva. - Németh György – RP története